vissza a szótárba

Telegram

Telegram (Platform, szoftver, termék)

Egymás közti beszélgetésre, csoportos csevegésre és broadcast jellegű (egy beszélő, számtalan hallgató) tartalomszórásra is alkalmas csevegőprogram, amely teljes titkosítást ígér. A szoftver azonban nem mentes a problémáktól.

Részletesen

Internetes csevegőszoftverrel mostanra Dunát lehet rekeszteni. A WhatsApptól a Signalig, a Hangoutstól a Messengerig terjed az elérhető programok listája. Érdemes ezért azokat a jellemzőket kiemelni, amelyek különlegessé teszik a Telegramot.

A Telegram legendájának legfontosabb eleme, hogy a szoftvercég alapítója, Pavel Durov már sikerre vitt egy vállalkozást. Ez a VKontakte nevű, az orosz Facebooknak is nevezett közösségi oldal volt, amelyet azonban kénytelen volt feladni. Mára a VKontakte hatalomközeli oligarchák kezében van, és továbbra is központi fontosságú internetes szolgáltatás Vlagyimir Putyin Oroszországában.

A fent említett legenda szerint Durov a Telegramot úgy építette meg, hogy az a lehallgatási kísérletekkel szemben védjen. A Telegram titkosítást alkalmaz minden csevegés esetében, hogy ez megvalósuljon. Ugyanakkor a szoftver két, eltérő titkosítási formát is használ, amelyek más-más ellen védenek. A legtöbb csevegés felhőtitkosítással rendelkezik, azaz a kliensprogramok és a Telegram szerverei között titkosított az adatforgalom, de a Telegram beleolvashat az üzenetekbe, illetve kiadhatja azokat a hatóságoknak.

Mobileszközök között elérhető a végponti titkosítás is, ilyenkor a Telegram nem fér hozzá az üzenetek tartalmához. Ugyanakkor a mobilon elkezdett csevegést nem folytathatjuk a számítógépen vagy a tableten, mert csak a mobilon van meg a szükséges titkosítókulcs. Ezt a funkciót ráadásul sikerült eléggé elrejteni a fejlesztőknek, a felhasználók többsége valószínűleg az egyszerűbb, felhőalapú titkosítással használja a szolgáltatást.

Hangosbeszélő mindenkinek

A Telegram másik fontos funkciója, hogy lehet csatornákat és csoportokat létrehozni rajta. A csoport közös csevegőszobaként működik, amelynek ugyan van moderátora, de minden résztvevő beszélhet. A csatorna azonban broadcasteszköz, amin például egy politikus üzeneteket juttathat el a követőinek.

Hasonló kihangosítási lehetőségek akadnak más platformokon (pl. Discord) is. Ez azonban az a funkció, amivel több országban - Belorussziától Thaiföldig - kiérdemelte a szoftver a betiltását. Az ellenzéki erők ugyanis a Telegramon tudták megszervezni a saját hírközlő hálózatukat csoportok és csatornák segítségével, amelyet a központi hatalom veszélyesnek talált.

Ki van kivel?

A Telegramról kialakult kép szerint a szolgáltatás a magánszféra és a demokrácia védelmének élharcosa. Ugyanakkor az elmúlt öt-hat évben többször gyanúsították meg azzal, hogy dzsihadistáknak, szélsőjobboldali csoportoknak vagy gyermekpornográfiát terjesztő köröknek ad felületet.

A cég az Europollal és egyéb szervezetekkel együttműködve több ezer csatornát és több tízezer felhasználót törölt, illetve a szélsőségek felismerésére szolgáló rendszerén is javított. Ugyanakkor megkerülhetetlen probléma, hogy ugyanolyan funkciókra, titkosítási módokra és szervezkedési lehetőségekre van szüksége az elnyomó hatalom alatt élő, ellenzéki polgároknak, mint egy demokratikus országban élő bűnözői csoportnak. A probléma egy-egy fejlesztéssel nem oldható meg. A Telegram is azt kéri a Gyakran Ismételt Kérdésekben, hogy az ilyen csoportokat jelentsék azok, akik rábukkannak egyre.

Teszteld a tudásod!

Tudd meg mennyire vagy naprakész a témában, töltsd ki a szócikkhez kapcsolódó kvízünket!

Kitöltöm

Van 10 perced?

Mélyedj el a témában szakértőnkkel!

Hasznosnak találod a szócikket?

Visszajelzéseddel segíted a munkánkat. A cikket elküldheted másoknak is, ezzel nekik is segíthetsz.

Érdekes szavak, fontos témák, izgalmas kvízek.

Iratkozz fel havi hírlevelünkre, segítünk képbe kerülni a digitális neveléssel kapcsolatban.

feliratkozom