vissza a szótárba

Online radikalizáció

Online radikalizáció (Jelenség, fogalom)

Egyes online közösségek előmozdítják az erre fogékony fiatalok radikalizálódását, nézeteik szélsőségesebbé, erőszakosabbá válását. Vannak alakuló szabályozási, technológiai ellenlépések, és a személyes tanúságtétel is számít.

Részletesen

Az internet nemcsak a kiegyensúlyozott párbeszédet segíti, hanem a radikális csoportok szerveződését, az ideológiai képzést és a toborzást is. Online radikalizálódásnak azt a folyamatot nevezzük, amelyben valaki online kapcsolatokon keresztül érkező információk, tartalmak hatására fokozatosan a terrorizmus támogatójává válik.

A társadalmi többség számára természetesen nyugtalanító, hogy az internet az erőszakra nevelés laboratóriumaként is működik.

A probléma nyugat-európai nagyságrendjét jól jelzi, hogy az Egyesült Királyság terrorelhárításának internetes egysége 2013 és 2015 között 30 ezer olyan online tartalmat töröltetett, amely terrorizmusra bátorított vagy azt dicsőítette. A londoni rendőrség ebben az időszakban hetente ezer weboldal törlését rendelte el. A német médiafelügyelet 2015-ben közel ezer weboldalt ítélt jogsértőnek, például alkotmányellenes szimbólum (horogkereszt) szerepeltetése miatt.

Megelőzés

A világ szabályozó testületei az utóbbi években kiterjedt párbeszédet folytattak a lehetséges ellenlépésekről. Például arról, hogy milyen jogi kötelezettségeik lehetnek az internetszolgáltatóknak a radikalizáló tartalmak eltávolításában, milyen szankciókat lehet alkalmazni az ilyen tartalmak szerzőivel szemben, és hogyan lehet fejleszteni az ilyen tartalmak bejelentési és eltávolítási mechanizmusait.

A magyar jogrendben, sok más országhoz hasonlóan, a radikalizálódás nem külön tényállás. A radikalizáló beszéd és a kapcsolódó tettek megítélése pedig a Btk. rendelkezései szerint történhet. Például uszításként, egy közösség tagjával szembeni erőszakként, a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadásaként vagy terrorizmusként.

Ellenbeszéd

A radikalizálódás ellenében nemcsak szabályozási eszközökkel, hanem úgynevezett ellenbeszéddel (counterspeech) is fel lehet lépni. Az eszköz lényege, hogy a szélsőséges propaganda állításaival nem intézményi tekintélyek érveit, hanem érintettek saját hangját szegezik szembe. A megszólalók hitelességét ilyenkor az adja, hogy például maguk is erőszakos csoportok tagjai voltak korábban, vagy terrorista támadások áldozatainak szülei, testvérei. Ezzel a megoldással kísérleteznek a közösségi média nagy szolgáltatói is, akik a radikalizáló tartalmakra kereső felhasználóikat a mérsékelt, békés álláspontokkal és a valóság képével szembesítik.

Teszteld a tudásod!

Tudd meg mennyire vagy naprakész a témában, töltsd ki a szócikkhez kapcsolódó kvízünket!

Kitöltöm

Van 10 perced?

Mélyedj el a témában szakértőnkkel!

Hasznosnak találod a szócikket?

Visszajelzéseddel segíted a munkánkat. A cikket elküldheted másoknak is, ezzel nekik is segíthetsz.

Érdekes szavak, fontos témák, izgalmas kvízek.

Iratkozz fel havi hírlevelünkre, segítünk képbe kerülni a digitális neveléssel kapcsolatban.

feliratkozom