vissza a szótárba

Among Us

Among Us (Platform, szoftver, termék)

Az űrhajósok és az idegen küzdelme az egyik legrégebbi sci-fi-közhely, ez a játék azonban új módon tudta bemutatni ezt a régi ötletet.

Részletesen

Amongus_cut

Az InnerSloth játékstúdió talán maga sem számított arra, hogy a 4-10 játékosra tervezett együttműködésre építő túlélős Among Us című játékuk 2020 egyik meghatározó kulturális jelensége lesz. Már csak azért sem, mert a játék ekkorra már két éve volt piacon, és nem sok vizet zavart. Az Among Us mostani népszerűségét egy Sodapoppin nevű streamernek köszönheti, illetve annak, hogy amikor ő elég ismertté tette a játékot, akkor több híresség, köztük Alexandria Ocasio-Cortez amerikai képviselőnő is beszállt játszani. Cortez és Ilhan Omar képviselőnő arra is felhasználták játékbeli megjelenésüket, hogy szavazásra buzdítsák a fiatalokat.

Az Among Us ellen a 2020-as év végén hackelési kampány indult. A játék népszerűségét azonban ez nem csökkentette jelentősen.

Mit játszunk?

Egy bajba jutott űrhajóban négy-tíz játékos utazik. Közülük legalább egy imposztor: olyan idegen, akinek a célja a legénység legyilkolása és az akció meghiúsítása. Ő az Alien a Nyolcadik utasból, a Terminátor a hasonló című filmből, csak éppen nem lehet megkülönböztetni a többi játékostól. Az imposztor csak akkor tud lebukni, ha valamelyik játékos látja, hogy meggyilkolja egy társukat. (A gyilkosság ábrázolása nagyjából a Tom&Jerry szintű rajzfilmes erőszaknak felel meg.)

A játékos azonban nem csak úgy fázhat rá, hogy elkapják imposztorként vagy legyilkolja az alien. A játékosok bármikor összehívhatnak szavazást, és kiszavazhatnak egy gyanúba keveredett játékost.

A játékélmény attól függ, hogy ez a folyamat mennyire válik vak vádaskodássá.

Lehet úgy veszíteni egy ügyes, a játékosokat egymás ellen fordító imposztor ellen, hogy az jó élményt hagy maga után. És lehet úgy is nyerni, hogy az nem okoz különösebb élményt.

Teszteld a tudásod!

Tudd meg mennyire vagy naprakész a témában, töltsd ki a szócikkhez kapcsolódó kvízünket!

Kitöltöm

Van 10 perced?

Mélyedj el a témában szakértőnkkel!

Hasznosnak találod a szócikket?

Visszajelzéseddel segíted a munkánkat. A cikket elküldheted másoknak is, ezzel nekik is segíthetsz.

Érdekes szavak, fontos témák, izgalmas kvízek.

Iratkozz fel havi hírlevelünkre, segítünk képbe kerülni a digitális neveléssel kapcsolatban.

feliratkozom