A BlackFriday akciók hálójában - Ha szülőként mégis konzolt vennél karácsonyra…

  • Lajtos Ádáma debreceni Bűvösvölgy vezető oktatója, négygyermekes apa
  • Olvasási idő:
    6 perc
    Közzétéve:
    2024. november 28.

Ha szülőként mégis konzolt vennél karácsonyra, akkor egyrészt a konzolra régóta vágyakozó gyermekeid ki fognak ugrani a bőrükből örömükben – ezért te is. Másrészt a kezdeti boldogság könnyen átfordulhat a „minek vettem meg” és a „kidobom a kukába azt a vackot” keserűségébe. Ha konzolt veszel a gyermekeidnek, nyitsz nekik egy ajtót, amelyen egy másik világba léphetnek be. Ne engedd át őket úgy, hogy nem tudod, hová fognak kerülni!

A konzollal azt a kényszert veszed a nyakadba, hogy neked is ismerned kell ennek a világnak a sarokköveit, a működési logikáját. De ez persze nem csak a konzolvásárlásra igaz: ha karácsonyra akváriumért könyörögnének a gyerekek, muszáj lenne tudnod, hogy a halacskák az üveg mögött hogyan érzik majd jól magukat, mik az akvarisztika világának legfontosabb útjelzői. Ez a kényszer viszont igazából befektetés: a tájékozódás, az utánajárás és a tanulás mind-mind befektetés sok-sok szórakoztató percbe, közös élményekbe, a gyermekeid örömébe. Viszont az akváriumhoz nem adnak szoftveres szülői felügyeletet, a konzolokhoz meg igen – és ez óriási előnye a konzoloknak.

A konzol-ajtó mögötti világ legfontosabb kérdései: a gyermekeid milyen játékkal, kivel, mennyiért és mennyit fognak játszani? És te mindezt honnan fogod tudni?

Kivel?

A legjobb lenne, ha a testvéreivel, de ehhez egyrészt olyan játékokat kell venni, amelyeket több játékos játszhat egyszerre, másrészt nem mindegyik játék való minden korosztálynak: három-négy év korkülönbség azt jelenti, hogy a nagyobbaknak való játék még nem ajánlott a kisebbeknek, a kisebbeknek valót pedig már nem élvezik a nagyok – ez a videójátékok generációs szakadéka. Ebben segítenek a játékok dobozán található jelölések.

Ellenőrző lista: Mire érdemes figyelni, ha a gyerek online játszik?

level up

Mivel?

Hallgasd meg a gyerkőceidet, hogy mire vágynak, aztán nézz utána, mi az, ami tényleg nekik való. Ebben a PEGI-számok és -ikonok jó iránymutatók. Rengeteg videójáték-műfaj van a logikaitól a szimulátorokon át az olyanokig, amelyek meg is mozgatják a játékost – és nyugodtan legyenek hátsó szándékaid: ha nem megy az angol a gyereknek, legyen angol nyelvű a játék, sosem árt egy kis extra motiváció.

Jól van a gyerek, ha játszik? – Tudástár videójátékokról szülőknek és pedagógusoknak

Mennyiért?

A konzolok nem olcsók és a rajtuk futó videójátékok sem. De nem feltétlenül kell megvenni a legújabb generációt, és vannak használt eszközök és játékok is. Ár/érték arányban viszont nem rosszak: a mozi óránként úgy 1500 Ft-ért szórakoztat, a konzol már néhány játék végigjátszása után is ennek a feléért.

Ellenőrző lista: Hogy anyagilag se küldjön padlóra a gyermekünk videójátékozása

Mennyit?

A WHO-nak van arra ajánlása, hogy a gyerekek mennyi időt tölthessenek képernyő előtt. Érdemes erről tájékozódni, illetve azt szem előtt tartani, hogy a képernyőidőbe minden képernyő előtt töltött perc beleszámít – a napi egy óra nem azt jelenti, hogy egy óra a telefonnal, egy óra a konzollal, egy óra a tablettel. Sokan tartanak attól, hogy függő lesz a gyermekük, de ez már alapvető odafigyeléssel elkerülhető, főleg akkor, ha a konzol valamelyik közös térben van, mondjuk a nappaliban a tévére kötve, mert ott nem ülhet észrevétlenül órákig a gyerek.

Kézikönyv gamer gyerekekhez

Honnan fogod tudni mindezt?

Ezért jó, hogy az akváriummal szemben a konzollal szülői felügyeletet is kapsz. Ennek a megtanulására és beállítására szánni kell némi időt, de maguk a gyártók is sok segítséget adnak, ha elakadna az ember. A fenti problémák jó részét megoldja a jól beállított szülői felügyelet: figyel, tilt, összegez, statisztikát készít, egy csomó szülői nyűgöt levesz a válladról.

Van eszköz a kezedben (útmutató a digitális szülői felügyelet alkalmazásához)

Mert ha már konzolt veszel karácsonyra, ne csak a gyermekeidnek vedd, gondolj arra is, hogy közös élmény is lehet a videójáték: ha te nem is kapcsolódsz be, légy ott velük, szurkolj nekik, vigasztald őket, ha valami nem sikerül vagy veszítenek, örülj velük, amikor győznek. Ha már konzolt veszel karácsonyra, nem kell tudnia a gyerekeknek, hogy egy picit magadnak is veszed: egy kapcsolódási pontot hozzájuk.