vissza a szótárba

PEGI

PEGI (Jelenség, fogalom)

A vizuális és interaktív művészet jellegzetessége, hogy időnként magára haragítja a cenzorokat. De hogyan lehet megállapítani, hogy egy játék ajánlott-e gyerekeknek? Az EU segít!

Részletesen

A videojátékok tartalmi besorolása, illetve annak a megállapítása, hogy milyen korosztálynak szólnak, szólhatnak, több évtizedes történetre tekint vissza. Az évek során ráadásul változott a játékbeli erőszak megjelenése, a szerencsejátékos mechanikák működése és a felnőtt tartalom is. Elég ránézni egy olyan játékra, amely a hetvenes vagy nyolcvanas években botránykőnek számított.

A Grease filmmel majdnem egyidős Death Race például arról szólt, hogy körülbelül húsz pixel méretű autókkal lehetett nagyjából nyolc képpontból álló embereket elütni. Ez volt talán az első olyan eset, amikor egy játékot az abban ábrázolt erőszakos tartalom miatt vita témájává tett a sajtó.

Hogy mégis rendet vágjon valahogy a játékerőszak és egyéb káros jelenségek között a páneurópai videojáték-készítők szövetsége (Interactive Software Federation of Europe, ISFE) az Európai Unió hathatós támogatásával kialakított egy játékbesorolási rendszert. Ennek a rendszernek is van egy több szóból álló neve – Páneurópai Játékinfomációs Rendszer –, de mindenki a PEGI betűszóról ismeri.

A PEGI kétfajta besorolást használ. Az első a kor szerinti – ez nagyjából az, amit elvben mindenki ismer és ért. Ha máshogy nem, úgy biztosan, hogy valami vagy 18-as karika alá tartozik, vagy sem. A rendszer ennél természetesen kifinomultabb: 3, 7, 10, 16 és 18-as karika is van. A hármas besorolás azt jelenti, hogy mindenki játszhat a játékkal, aki képes erre. Nincsenek benne a kisgyermekeket megijesztő képi vagy hanghatások, maximum a gyermekek számára is feldolgozható, képregényes erőszak található benne, és egyáltalán nem káromkodnak a játékban.

A hétévesek esetében megengedett egy kicsit ijesztőbb képi világ és valamivel több erőszak, amennyiben az nincs részletesen bemutatva és nem valósághű. A legjobb, ha csak sejteti a játék. A tizenkét évesek esetében már a szexualitás is téma lehet, de maximum sejtetve. Szóval ezekben a játékokban szex nincs, de már reflektálhat arra a program, hogy az emberek tetszenek egymásnak, és ennek vannak következményei is. Talán még a másik kezét is megfogják. Ez a korosztály szembesülhet a szerencsejátékkal is, amennyiben az a való életben is megfigyelhető módon szerepel a játékban. Végül van a 16-os és a 18-as karika, amelyek lényegében az erőszak szintjében, illetve a drog és a nyílt szexualitás bemutatásában térnek el, de nem jelentősen.

A PEGI-besorolás Magyarországon kötelezően feltüntetendő minden videojáték csomagolásán, ezt a digitális játékboltok is tiszteletben tartják.

A PEGI-rendszer jó iránymutató a szülők számára.

Részben leveszi a terhet az állást, másodállást és gyermeknevelést végző felnőttek válláról. Teljesen azonban nem lehet rábízni magunkat. Az első lépés, hogy megnézzük, milyen besorolású játékokkal játszik a gyermekünk. A tartalmi kategóriák további mankóul szolgálnak. A végső döntést azonban nekünk kell meghozni. Nem rossz döntés a PEGI-kategóriákat alapul véve engedni vagy tiltani. Nem lövünk mellé. De sokkal jobb megbeszélni a játékot, esetleg együtt játszani, és úgy kialakítani egy közös álláspontot.

Teszteld a tudásod!

Tudd meg mennyire vagy naprakész a témában, töltsd ki a szócikkhez kapcsolódó kvízünket!

Kitöltöm

Van 10 perced?

Mélyedj el a témában szakértőnkkel!

Hasznosnak találod a szócikket?

Visszajelzéseddel segíted a munkánkat. A cikket elküldheted másoknak is, ezzel nekik is segíthetsz.

Érdekes szavak, fontos témák, izgalmas kvízek.

Iratkozz fel havi hírlevelünkre, segítünk képbe kerülni a digitális neveléssel kapcsolatban.

feliratkozom