Online hirdetés (Jelenség, fogalom)

Az online tartalomszolgáltatást a hirdetések tartják életben. Bár terjedőben van a sajtós hagyományban gyökeredző előfizetéses modell is.

Részletesen

Az internet kezdeteikor az online tartalmak a nyomtatott média mintájára működtek, így a hirdetések is az újsághirdetésekhez hasonlóan néztek ki. A flash megjelenésével a bannerek (hirdetéscsíkok) azonban mozgásba lendültek, a felugró (pop-up) ablakok pedig élvezhetetlenné tették a tartalomfogyasztást. Mindez kitermelte a blokkolóprogramok több generációját (AdBlock, pop-up blocker). A reklámszakma válaszul az adatgyűjtéssel és az adat alapú személyre szabott hirdetések kidolgozásával, illetve a szponzorált tartalmak elterjesztésével reagált.

A fegyverkezési verseny azóta is tart.

Ma már közhely, hogy a közösségi média használata azért ingyenes, mert a felhasználó nem fogyasztó, hanem termék – az oldalak valódi ügyfele a hirdető. Adatainkért cserébe jó eséllyel olyan hirdetésekkel bombáznak, amelyek akár még érdekelhetnek is, hiszen lájkjainkkal, követéseinkkel, levelezéseinkben használt kulcsszavainkkal sok adatot osztunk meg magunkról. Az ilyen adatmegosztásról durván eltérő vélemények vannak. Az egyik oldal szerint a hirdetők esetenként hamarabb tudják, hogy a netező terhes, mint ő maga. A másik oldal szerint a legpontosabb célzás is csupán sértő általánosítás.

Nagy az esélye, hogy olyan könyveket, úticélokat, cipőket vagy éttermeket kínálnak az üzenőfalunk szponzorált bejegyzései, amiket tényleg szívesen próbálunk majd ki. Hogy ezt praktikusnak vagy félelmetesnek tartjuk, azon is múlik, hogy az algoritmus csak nagyjából találja el az ízlésünket, vagy úgy érezzük, a felbukkanó hirdetés tényleg a vesénkbe lát. Ez utóbbi inkább viszolygást szül, míg előbbi csak elégedett rácsodálkozást. Egészen más a helyzet, amikor – közelebbről meg nem határozott jellemzők miatt – a hirdetések az egészségügyi állapotunkra következtetve ajánlanak szolgáltatásokat.

A ma már szinte alaptartozéknak tekinthető hirdetésblokkolók ellen változatos eszközökkel küzd a piac: sok weboldal felugró üzenetben kéri a felhasználó szimpátiáját és az adblocker kikapcsolását. Más szolgáltatók ingyenes tartalmaik mellett a hirdetésmentes és/vagy prémium tartalmaikat előfizetési díj fejében ajánlják, ez az úgynevezett „freemium” modell. Így működik a Skype, a Spotify, a MailChimp, de a hvg.hu is. A jelenlegi online piacra sokan használják a figyelemalapú gazdaság kifejezést, hiszen amikor minden információ hozzáférhető a zsebünkben, a figyelemnek jelentős piaci értéke van. A freemium modell ezt váltja aprópénzre, amikor felkínálja, hogy a figyelmünkkel vagy a pénzünkkel fizetünk egy szolgáltatásért. Végül van olyan fizetőkapus rendszer – ilyen a szlovákiai Piano Media vagy az amerikai Scroll –, amely több lap között osztja szét a begyűjtött előfizetési díjakat, amelyért cserébe az ügyfelek mindegyik újságot reklámmentesen olvashatják.

A sajtó esetében ma is felmerül az a kérdés, amit a közösségi oldalak esetében fel szokás tenni: kinek a pénze tartja fenn az oldalt.

Azt érdemes megtanítani gyermekeinknek, hogy akárcsak az influencereket a szponzoraik, úgy az online sajtót általában a hirdetők által fizetett összegek tartják fenn.

Ha ez nincs, úgy az előfizetőktől kért díjból is fenn lehet tartani újságokat. Mindkét esetben fontos, hogy sokan olvassák a tartalmakat, vagyis szükségszerűen népszerűsíégre kell törekedniük, mert csak így gyűlik össze elég pénz egy minőségi szerkesztőségre.