vissza a szótárba

X generáció (1965-1979)

X generáció (1965-1979) (Jelenség, fogalom)

Az úgynevezett "kulcsos gyerekek" voltak, akik már olyan családokban nőttek fel, ahol mindkét szülő dolgozott, így hamar önállóak lettek. Átmeneti generációnak is nevezzük őket, akik a „nagy” 68-as nemzedék után és még a „hipermodern” Y/Z generációk előtt születtek. Gyermekkorukban még nem volt internet, de viszonylag fiatalként elkezdték használni a digitális eszközöket, bár többnyire máshogyan és másra, mint a náluk fiatalabbak. Attól függően, hogy fiatalabbak vagy idősebbek, gyermekkoruk egy részét a szocializmusban töltötték, amikor is az individuum helyett a közösség építésén volt a hangsúly: sokan tartoztak úttörő-, tömegsport-, és őrs-körökbe. A lemezjátszót és a magnót a külföldről becsempészett walkmanek, később a CD-lejátszók váltották fel. Nagy sláger volt a videó-lejátszó is, sorra nyíltak a tékák a lakótelepeken. Az ezredfordulón viszonylag még fiatalként, középkorúként kapcsolódtak be az internet világába, nagyobb asztali gépek mellé ülve. A rendszerváltás idején váltak nagykorúvá – ők a „rendszerváltók". Fiatalkorukban a gyerekként megismert szocialista világ szabályai érvénytelenné váltak, az „új világ” egy ideig még kiismerhetetlen volt (pl.: cégalapítás, „multik”). Ma a munkaerőpiac gerincét képezik, sokan vezetők, a családban szülők, de a pedagógusok nagy része is ebbe a generációba tartozik, mivel a hazai pedagógusok átlagéletkora jelenleg 46 év körül mozog.

Teszteld a tudásod!

Tudd meg mennyire vagy naprakész a témában, töltsd ki a szócikkhez kapcsolódó kvízünket!

Kitöltöm

Van 10 perced?

Mélyedj el a témában szakértőnkkel!

Hasznosnak találod a szócikket?

Visszajelzéseddel segíted a munkánkat. A cikket elküldheted másoknak is, ezzel nekik is segíthetsz.

Érdekes szavak, fontos témák, izgalmas kvízek.

Iratkozz fel havi hírlevelünkre, segítünk képbe kerülni a digitális neveléssel kapcsolatban.

feliratkozom