Morális pánik (Jelenség, fogalom)

A média régóta képes egy embercsoportot vagy társadalmi jelenséget hirtelen a közösség értékeit fenyegető veszélyként felmutatni. A folyamat mindig mélyebb társadalmi mozgásokról árulkodott, és előbb alakított rajta a kereskedelmi média, aztán a közösségi is.

Részletesen

A média bizonyos körülmények között létező jelenségekből, valóban ijesztő esetekből aránytalanul rémítő narratívát farag, ami jelentős társadalmi visszhangot kelt. Ebből mesterségesen gerjesztett kollektív felháborodás születik, amely egészen a téma elhalványulásáig tart. Az elmúlt időszakban a Tide mosószer kapszuláit megevő fiataloktól a Kék bálna rejtélyes kihívása miatt öngyilkosságot elkövető tinik szokásaiig terjed a skála. Valójában egyik ügy sem érintett tucatnyi embernél többet világszerte, mégis cikkek tízezrei születtek róla, pánikba lovalva a szülőket.

A morális pánik jelenségének jellemzője, hogy az egyes pánikhullámokat újabbak követik más témában. Egyes, morális pánik alapjául szolgáló témák – például a tinédzserek érdeklődése a szexualitás irányában, vagy új médiaformák – egy évtizeden belül akár több pánikrohamot is indukálhatnak.

Dühöngő ifjúság

Mivel a fiatalok szeretnek eltérni a társadalom értékrendjétől, általában jelen vannak a deviancia által kiváltott morális pánikok klasszikus példáiban. A fiatalkorú bűnözés, az utcai erőszak, az ifjúsági szubkultúra jelenségei, a droghasználat, a pornográfia vagy a leányanyaság mind olyan témák, amelyek az 50-es évektől a 90-esekig többször is kiváltottak egy jól leírható fázisokból álló folyamatot.

  1. Egy jelenség a társadalom idealizált rendjét fenyegető veszélyként tudatosul.
  2. A média szenzációkeltő, leegyszerűsítő beszámolói nyomán tekintélyi megoldásokat sürgető közhangulat alakul ki.
  3. A hatóságok az igényre törvényi szigorításokkal válaszolnak. A fokozott figyelem hatására növekszik a jelenség regisztrált eseteinek száma, igazolva a rend helyreállítása érdekében tett lépéseket.
  4. A morális pánik nyomot hagy a társadalmi normák rendszerén, képei, kliséi beépülnek a társadalom hiedelemrendszerébe. (Kitzinger Dávid nyomán)

 

Az öntudatra ébredt morális pánik

A 90-es évek végére egy töredezettebb, sokszínűbb médiakörnyezetben vetődtek fel újra a morális pánik kérdései, amelyet már a kereskedelmi televíziók és a bulvár határozott meg. A kifejezés akkorra már nemcsak a tudományban, hanem a közéletben is bevett hivatkozássá vált, a közösség elfogadta, hogy a morális pánikok korába lépett. Már a pánikok kialakulása közben megszólaltak az ellenállásra, józanságra intő hangok is. A sátánizmus és a rock, az elektronikus zene és a drogok összefüggéseit kétségbe vonó hangok árnyalták ezeket a vitákat. Kijelölték azt is, hogy a feladat a pánikban egymásra torlódott társadalmi kérdések szétválogatása és vizsgálata.

Eszerint például a tévéerőszak fenyegetése – vagyis, hogy a tévében látható erőszak elsősorban a fikciós műfajokban, krimikben, thrillerekben tényleg erőszakosabbá teszi-e a főként gyerekkorú vagy fiatal nézőket – mögött nem pusztán a tévékészüléket és az azt bámuló gyereket kell érzékelnünk, hanem a műsorokat gyártó vállalkozások és a szülők nevelésről vallott eltérő felfogásait is. Meg a kommunikációs eszközök (videomagnó, DVD-lejátszó) fejlődéséről és társadalmi használatáról szóló vitát is. És még azt a kérdést is, hogy vajon mi a média szerepe az informálásban, a nevelésben, a tájékoztatásban, a szórakozásban, vagyis az egész kulturális demokráciában.

Az új típusú, „médiatudatos” morális pánikokra már ez a tágabb fókusz jellemző.

Digitális félelmeink

Hasonlóan összetett viszonyokba világítanak bele azok a pánikok, amelyek napjaink digitális környezetében keletkeznek, és gyakran tárgyuk is valamilyen digitális jelenség. Terjesztésükben a közösségi hírfogyasztó is médiumként viselkedik, megosztásával és hozzászólásaival fűtheti és hűtheti is lefutásuk gyors ciklusait.

A klasszikus mozi-, majd tévéerőszak jelensége manapság a videojáték-erőszak kérdésében köszön vissza, ahol a játékos bevonódása (immerzió) még élénkebbnek feltételezi a hatást. A drogokhoz kapcsolódó félelmekből bizonyos vonásokat megörököltek azok a puhább függőségek, amelyek a digitális környezethez, a túlzott mobilhasználathoz, a közösségi médiához kapcsolódnak.

A gyerekekre leselkedő külső veszélyek (pl. pedofil bűnözők) online is jelen vannak a behálózás fenyegetésében, és a felnőtt szexualitás könnyen elérhető online tartalomként is okot ad az aggodalomra. A Kék bálna- vagy Momo-jelenség nyomán támadt globális riadalom pedig nevet ad azoknak a félelmeknek, amelyek az idősebb generációban élnek a gyerekek titokzatos online életével kapcsolatban. Az olyan globális jelenségek mint az álhírek pedig nemcsak egy-egy sztorival képesek pánikot kelteni, de mint jelenség maguk is alapot adnak a riasztó feltételezésnek, hogy személyes és közösségi döntéseinket ismeretlen hatalmak manipulálják.

Természetesen a felsoroltak mindegyike létező probléma lehet.

Ugyanakkor az információs hadviselés a hétköznapi biztonságérzet elbizonytalanításának eszköze is. Tematizálásuk, keretezésük módja és a róluk szóló médiaviták szempontrendszere dönti el, hogy velük csupán egy kiszámítható indulati pályát jár be a közösség, vagy hozzájárulnak fontos összefüggések feltárásához, és a társadalmi értékrend tisztázó újrafogalmazásához.

A hírek mai olvasóját a morális pánikok és tudományos elemzésük félévszázados története arra inti, hogy a riadalmat keltő digitális jelenségek hírei mögött kérdezzen rá az azokat ösztönző fogyasztói igényekre (miért lehetséges ilyesmi?), az önvédelem beépített technológiai lehetőségeire (milyen eszközzel, lépésekkel lehet védekezni?), a nagy online szereplők működésmódjára, a médiagazdaság érdekeire, vagyis saját médiatudatosságának vakfoltjaira.

Hogy a fentieket egy egyszerűbben megfogalmazott, a mindennapi gyermeknevelésben is használható mondatban foglaljuk össze: nem minden, a sajtóban olvasott, „a mai fiatalokról” szóló cikk igaz; amelyek viszont rendelkeznek valóságtartalommal, azokat gyermekünkkel érdemes elsőként megbeszélni.

Források:

Hasznosnak találod a szócikket?

Megosztom