vissza a szótárba

Blog

Blog (Jelenség, fogalom)

A többnyire nyilvános weboldalként működő blog, bejegyzések sorozatából áll, témája nagyon sokrétű lehet, így például személyes, tematikus vagy szakmai. Az eredetileg weblog (web + log), azaz webes napló szóösszetétel rövidült később bloggá, és épült be a köztudatba.

Részletesen

A formai és tartalmi megkötéseket nélkülöző blogok döntően szöveges bejegyzésekből állnak. Egy személyes blogban a szerző saját életének részleteit vagy aktuális eseményeit, érzelmeit osztja meg, és a blogot az ismerőseivel való közvetett kommunikációra használja. Az ilyen jellegű blogok írása és követése sok fiatal életének szerves része. A tematikus blogok ezzel szemben egy adott témára fókuszálnak, melyben a szerző otthonosan mozog, ebben osztva meg saját tapasztalatait az olvasókkal. Ilyen tematikus blogok témája lehet többek között a gasztronómia, az utazás, a fitnesz vagy a divat. A szakmai blogok kimondottan egy konkrét szakterülettel foglalkoznak, ezek szerzői a szakterületet jól ismerő szakemberek. Nyelvezete már nem személyes, sokkal inkább szakmai. Egy jól működő szakmai blog szakértői státuszt jelenthet, és hivatkozási alapként is szolgálhat a szakmában.

Egy blog lehet nyilvános vagy privát. Amennyiben privát, a blog tulajdonosa szabhatja meg, hogy kik férhetnek hozzá annak tartalmához. Igen jelentős a linkelés lehetősége. Jellemzően minden bejegyzésnek saját, állandó egyedi linkje van, amelyen hivatkozható. Ha egy blog nyilvános, akkor bárki látogathatja. A blog tartalmai általában egyetlen végtelenített idővonalon jelennek meg, és általában a legújabb bejegyzés kerül legfelülre, és lejjebb haladva találhatóak meg a régebbi tartalmak, ami segíti a látogatókat abban, hogy a blogra érkezve mindig a legfrissebb bejegyzésekkel találkozzanak először.

Számos szolgáltató kínál ingyenes megoldást blog indítására, így gyakorlatilag bárki belevághat. Fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy amennyiben nyilvános blogot indítanak, azt több százan, több ezren vagy akár több millióan is láthatják, megoszthatják, és le is menthetik. Emiatt nagyon körültekintőnek kell lenni, hiszen a megosztott tartalmakkal könnyű visszaélni. Semmiképp nem javasolt, hogy személyes adatokat, tartózkodási helyüket megadják blogbejegyzéseikben. Szintén lényeges, hogy a blog olvasója kritikus szemmel olvassa egy-egy blog tartalmát.

Veszélyt rejthet magában, ha a felhasználó́ elsődleges hírforrásként olvassa a blogokat, vagyis az alapján tájékozódik, amiket az ismerősei írnak vagy megosztanak.

Teszteld a tudásod!

Tudd meg mennyire vagy naprakész a témában, töltsd ki a szócikkhez kapcsolódó kvízünket!

Kitöltöm

Van 10 perced?

Mélyedj el a témában szakértőnkkel!

Hasznosnak találod a szócikket?

Visszajelzéseddel segíted a munkánkat. A cikket elküldheted másoknak is, ezzel nekik is segíthetsz.

Érdekes szavak, fontos témák, izgalmas kvízek.

Iratkozz fel havi hírlevelünkre, segítünk képbe kerülni a digitális neveléssel kapcsolatban.

feliratkozom