Miért vonzóak az online kihívások?

  • Tari AnnamáriaKlinikai pszichológus, pszichoterapeuta
  • Olvasási idő:
    11 perc
    Közzétéve:
    2023. július 25.

A közösségi média érzelmeket megmozgató ereje

Nagyon sok családban érzik már a szülők, hogy valami megváltozott. Átmeneti időszakban élünk, amikor az online élet és az offline tér együttesen van jelen. Az internet sajátos helyzetet teremt a kamaszok életében, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Tökéletesen kiszolgálja az azonnali, instant érzelmi igényeket, tehát szinte rögtön biztosítja azoknak az örömöknek az átélését, melyeket a valóságban nem lehet ennyire gyorsan megélni. Az élményeket a folyamatos dopaminlöket adja, mely a tanuló algoritmusok miatt szinte állandóan elérhető.

Az információs kor kamaszai jóval több információval találkoznak, mint a szüleik annak idején. Ez egyrészt koraéretté teszi őket, másrészt működésbe hozza azt a tudattalan érzelmi védekező mechanizmust, amit súlytalanításnak nevezünk.

Noha valójában sok esetben védtelenebbek a külső hatásokkal szemben, mégis úgy tűnik , hogy könnyedén veszik az életet. Olykor közömbösnek is látszanak a veszélyekkel kapcsolatban, ami a szülők kamaszkora idején nem volt ennyire jellemző. Megemelkedett a destruktív viselkedés mértéke, mert online világuk több agresszív elemet tartalmaz, mint a korábbi korok kamaszainak élete.

Amikor egy 2005 után született Alfa generációs tizenéves azt tapasztalja, hogy az ismerős közegében lazulnak a határok, annak érdekében, hogy megőrizhesse „trendi” státuszát, vagyis az elfogadottság és elismertség pozícióját, akkor hajlamos lesz olyat is megtenni, amit egyébként nem feltétlenül találna vonzónak.

Életkori jellemzője, hogy meg akarja csinálni, amit mások is csinálnak.

Az online tér olyan projektív felületet kínál, amin a tudattalan érzelmek és fantáziák, vágyak és motivációk lecsapódhatnak. Ha nincs felnőtt a közelben, aki ezt az érzelmi folyamatot kontrollálhatná, befékezhetné vagy megmagyarázhatná, értelemszerűen megindul a „láttatás”. Ebből a szempontból tehát valójában lényegtelen, hogy éppen félmeztelen vagy egyéb módon vulgáris, agresszív tartalmakról beszélünk-e.

A fontos inkább az, hogy megértsük,

ebben az érzelmi folyamatban súlytalanná válnak azok a morális gátak, amire a szülők szeretnek úgy gondolni, hogy gyerekükben biztosan megvannak, mert a családban léteznek.

Dopaminlöket? Impulzuselárasztás?

A közösségi média felületén túlreprezentált a nárcisztikus működés, tehát a kamaszok egy agresszív és önérvényesítő világot látnak maguk körül, ahol az előbbrejutás eszköze mások legyőzése. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy ebben a trendben olykor egymást sem kímélik, mindennapjaikhoz szervesen hozzátartozhat a társas agresszió.

Az Alfa generációs gyerekek/fiatalok jóval nagyobb mennyiségű kapcsolatban létezve, jóval nagyobb tömegű információval övezve, jóval nagyobb mértékű érzelmi üzenetet is kapnak, mint múlt századi társaik. Nem gondolhatjuk azt, hogy az internetes létezésük, az online személyiségük érintetlen maradhat egy olyan térben, ahol többnyire védtelenek, vagyis szülői vagy felnőtt támogatás nélkül kóborolnak. Ez viszont azt is jelenti, hogy ennek a megnövekedett érzelmi hatásnak vannak következményei. Kifáradás, irritáltság, ingerlékenység és a folyamatos impulzusigény.

A dopamin (boldogsághormon), az agy érzelmi életért felelős területein felszabadulva elégedettség-, boldogságérzetet vált ki. A közösségi média jellemző vonásai, melyek kiváltják a dopamin aktivitást:

  • Azonnali kielégülés igénye: ma már azonnal tudunk kapcsolódni (hiperkonnektivitás jelensége) és ez azonnali érzelmi szükségletkielégítést biztosít.
  • Előzetes várakozás: A képalkotó vizsgálatok magasabb aktivációs szintet mutatnak, míg várunk a jutalomra, mint mikor megkapjuk. Például a kommentekre várás jobban lenyűgöz, mint bármilyen konkrét információ.
  • Az apró információk: A dopaminrendszert még jobban aktiválja, ha a beérkező információ nem elégít ki teljesen.
  • Kiszámíthatatlanság: lélektanilag értelmezve jutalom–büntetés mechanizmus, mely része a megerősítés váltakozó mintázatainak. Mikor valaki ellenőrzi az üzeneteit, beérkezett kommentjeit, nem tudja pontosan, kitől mit fog kapni, és ez a randomizált működés az, ami majd fokozza a dopaminkibocsátást. A megerősítés váltakozása tartja fenn az addiktív kötődést.

Nem igaz, hogy a negatív érzelmekkel jellemezhető, leértékelő, esetenként agresszív tartalmakra a serdülők csak a vállukat rángatják.

Nemhogy nem rángatják a vállukat, hanem – minél közelebbi a csoport, ahonnan a tartalom érkezik – annál komolyabb érzelmi reakciót élnek át, ami hatással van a jövőbeli viselkedésükre is.

Miért vonzóak a TikTok-kihívások?

Amikor riasztó híreket olvasunk arról, hogy milyen életveszélyes kalandokba sodorja a TikTok algoritmusa a gyerekeket, akkor sok esetben életbe léphet egy szülő tudattalan érzelmi védekezése: „az én gyerekem biztosan nem csinálna ilyet, ennél több esze van!” Azt is szívesen gondolhatjuk, hogy aki ilyenben részt vesz, az „olyan gyerek, akinek nyilvánvalóan problémái vannak, és a szüleiről jobb nem is beszélni”.

Ezek olyan tudattalan érzelmi hárítások, melyek törvényszerűen indulnak el, és minél veszélyesebb az olvasott/hallott hír, annál gyorsabban sietnek a szülői Én védelmére.

A XXI. század online terében azonban ez a védekezés – bár érthető – nem elégséges. Ha nem is feltételezi valaki a saját gyerekéről, hogy ilyen kísérletekbe bocsátkozna, jobb erről beszélgetni, megelőző jelleggel.

A TikTok három fő motiváció mentén képes fontossá válni egy gyerek számára, az unalom, a hangulatjavítás és az énkifejezés vágya. Az alkalmazás rövid videóinak végtelen pörgetése lehetővé teszi számukra, hogy elszakadjanak a valóságtól, amivel szembesülniük kellene.

Ami a TikTokhoz vezeti (általában is) a felhasználókat, az a valósággal való elégedetlenség, a negatív hangulat enyhítésének azonnali igénye, és a vágy, hogy az önkifejezést átélhessék.

Regisztrálni az alkalmazásra, ma már „trendi tudás”, nevezetesen a hálózati lét már természetesebb, mint bármi a világon, egy kiskamasznak is.

De ők nem feltétlenül veszik észre a veszélyeket, nincsenek tisztában a következményekkel. Védtelenek, annak ellenére, hogy nagyszájúan képesek megvédeni az álláspontjukat.

Az internet veszélyei és a családi élet normái között nyilván mutatkozik összefüggés. Minél lazább egy családi szerveződés, minél inkább nem hitelesek a szülők – mint a felnőtt társadalom legfontosabb tagjai – a kommunikációjukban, annál inkább válik vonzó felületté az internet, ahol mindent vagy majdnem mindent szabad korlátok és konvenciók nélkül. A szabadságérzés átélése a kamaszkor egyik jellemző vágya, erre minden felnőtt emlékezhet. Azonban a kellő érzelmi muníció hiányában, egy serdülő képtelen arra, hogy a még éretlen önértékelését és a nem létező bölcsességét használja.

A kamaszkor beköszöntét a „rizikós” tevékenységek berobbanása jelzi, és ezek közé tartoznak ma már a virálisan terjedő közösségi oldalak is, különösképpen azok a kihívások, melyek akár életveszéllyel is fenyegetnek.

A kamaszkor kitüntetett fejlődési szakasz, ekkor zajlik az autoritás próbája, problémák esetén viszont megjelenik az autoritáskrízis, ami a lázadás kiélezett formája. Ez megnyilvánulhat agresszív magatartásban, vulgáris kommunikációban, túlzott feltűnéskeresésben, ami egyenes út a kihívások felé. A veszélykereső életszakasz és a kamaszkor érzelmi kuszasága, az identitáskeresés tétovasága sodorhatja őket abba a helyzetbe, ahol a biztonságérzetet és az óvatosságot szögre akasztják, és nem kérik ki egy felnőtt tanácsát, mert önmaguk akarják az élményeiket átélni.

A dopaminlöket utáni vágy olyan erős tud lenni, hogy egy kiskamasz mondatai meghátrálásra késztetik a szülőt, mert sosem érzékelt mélységű indulatot és haragot kap a gyerekétől, amivel nem tud mit kezdeni. Ez a jelenség a közösségi média addiktív (függőséget okozó) jellemzői miatt van, és az indulat eltakarja a szülő szeretetét, mert jelenléte azzal fenyeget, hogy elveszi a készüléket, és akkor az elvonási tünetekkel kell megküzdeni.

A TikTok ereje abban a tanuló algoritmusban van, mely ellen csak akkor lehet küzdeni, ha valaki felismeri. Ennek hiányában

a kiskamasz egymás után láthat olyan videókat, melyek arra csábítják, hogy csináljon végre valami különlegeset.

Az énkifejezésnek egy nagyon gyors és eredményes (nek látszó) lehetősége az „én megmutatás” vagy „láttatás”, szelfikkel, különböző videókkal és sztorikkal. Kamaszkorban a személyiségfejlődés olyan szakaszba ér, ahol az identitás kialakítása zajlik. Az információs kor előtt ez az érzelmi folyamat lassabban és védettebb (kortárs, kisszámú) baráti közegben történt, ahol nem a megmérettetés, hanem az elfogadás volt a fő jellemző. Ma viszont az online tér közege olyan létszámú ismerősi közeget biztosít, ahol a korábban biztonságos módon lefutó érzelmi folyamatok „kitetté” (értsd: nyilvánossá, hozzáférhetővé) válnak. Ezért olyan fontos, hogy az online térben is megszerezze egy kamasz azt a mennyiségű elfogadást, ami szociális helyzetét biztonságosnak mutatja. De ez arra késztet sokakat, hogy olyan dolgot mutassanak vagy tegyenek, ami kiugró, különleges, elismerésre méltó, és amire válaszképp megkapható a kommentekből egyfajta „pozitív önértékelés injekció”. Erre kínál lehetőséget például a TikTok-kihívás is.

Szülői minta

A szülői minta ma egyre fontosabb. Ha egy anya vagy apa valójában okostelefonnal a kezében él, akkor nehezen mondhat hiteles intelmeket arról, hogy miért nem kell napi nyolc órát nyomkodni az érintőképernyőt. Nagyon sok szülő gondolja azt, hogy a saját önigazolása, miszerint „ez a munkámhoz kell”, elégséges lesz. Nem az.

Végigolvasom
Tanuló algoritmus

A regisztrációkor megadott érdeklődési köröket valójában figyelmen kívül hagyva, a videók nézése közben az algoritmus figyeli, hogy milyen tartalomnál időzik a gyerek a legtöbbet, és ezek után már csak olyanokat mutat neki, vagyis sokkal gyorsabban tanulja meg, hogy mivel ragassza oda őt.

 

Végigolvasom
Mi a veszélye a tanuló algoritmusoknak?

A kutatók által nyúlgödörnek „rabbit hole”-nak elnevezett jelenség az, amikor a fogyasztó beszorul abba a hurokba, ahonnan az alkalmazás már nem ereszti. Mert a felkínált videók beszippantják a nézőt.

Végigolvasom
Hogyan lehet visszavenni a kontrollt?

Nagyfokú tudatossággal lehet áttanítani az algoritmust.

Végigolvasom

A családi beszélgetés

Ahhoz, hogy egy szülő segíteni tudjon a gyerekének, amennyiben igazodási pontokat, elveket és normákat ad át neki, a legfontosabb, hogy kialakítsa a saját álláspontját.

Mennyire gondolja ő veszélyesnek a helyzetet?

Minden szülőben él egy tudattalan kép önnön szülői aspektusát tartalmazva, mely abban (is) segít, hogy képes legyen gyereke ellátására és nevelésére, és ezt úgy tegye, hogy bízik önmagában. A legjobban talán a Bruno Bettelheim által leírt „elég jó szülő” fogalma fedi le azt az érzelmi állapotot, melyben egy szülő nem kell, hogy a tökéletességre törekedjen, „elég” azt a célt kitűznie, hogy megpróbál mindent megtenni legjobb tudása szerint.

Ma – ebben a XXI. századi életben – a szülőknek dönteniük kell arról,

milyennek értékelik az információtechnológia térnyerését, mit engednek be a családi életbe, és miről gondolják azt, hogy óvatosan kell kezelni.

A TikTok olyan alkalmazás, melyet ismerni kell. Nemcsak azért, mert veszélyes, hanem azért, mert olyan fokú függőséget képes kialakítani az impulzusáradattal, aminek az élet valódi területein lesznek következményei, az egyfókuszú figyelem, az olvasás és tanulás, az ambíciók és erőfeszítések, a kreativitás és gondolkodás terén.

Nagyon sok szülő reménykedik abban, hogy addig „jól nevelt” gyereke észnél van, de megelőző jelleggel jobb lenne rendszeres beszélgetéseket folytatni arról, mikor milyen kalandokat érdemes átélni.

Jó, ha tudjuk, hogy a kamasz vállrángatásai nem feltétlenül valódiak, és a látszólagos érdektelenség mögött is szorongás húzódhat meg. Saját élményem, hogy gimnáziumi előadásokon Amanda Todd esetét (első megismert öngyilkosság online zaklatás miatt) elmesélem és megkérdezem, ki sajnálja, kit hagy közömbösen és ki gondolja azt, hogy ő tehet arról, ami történt vele. Az eredmények általában megdöbbentők, de érthetők a korábban leírt tudattalan érzelmi hárítás, a „súlytalanítás” okán. A tinédzsereknek nagyjából 60%-a tartja fel a kezét a „közömbös” és „ő tehet róla” lehetőségeknél. Ez a jelenség nem azt mutatja, hogy a gyerekeknek egyre kérgesebb a lelkük, hanem azt, hogy már annyi agressziót láttak és olyan mértékben képtelenek helyre rakni magukban ezeket az érzelmeket, hogy az empátiájuk szintje is csökkenni tud. Ha ehhez hozzátesszük a súlytalanítást, amit ők is átélnek nap mint nap, amikor két puszifej között átküldenek valamilyen agresszív tartalmat egymásnak, akkor láthatjuk, hogy az érzelmi apparátusukhoz hozzáférni csak elfogadással és fokozott türelemmel lehet.

Ha egy szülő aggodalmat várna el a gyerekétől és helyette üres tekintetet kap, ne menjen fel a vérnyomása és ne gondolja azt, hogy mindent elrontott. Kezdje elölről a beszélgetést és kerülje a pátoszos szavakat.

A szülői háttér érzelmi rendszere fontosabb, mint valaha. Ez adja a gyermekkor biztonságát, segít az empátia fejlesztésében, a társas agresszió megértésében. Alapvető szülői feladat lenne a nyílt kommunikáció megtanítása, az érzelmek felismerése és megnevezése, a helyzetfelismerés és az interperszonális készségek fejlesztése.

Ehhez szükséges a szülői érzelmek stabilitása, fókuszált figyelem a gyerekekre, folyamatos érzelmi kapcsolat a családban.

A XXI. század információs korában elkerülhetetlen az online tér ismerete és az offline realitás képviselete, valamint annak felismerése, hogy nem a gyerekek hibásak abban, hogy élnek az információtechnológia lehetőségeivel. Ne keressünk külső bűnbakot az internet vagy a közösségi média szerepében.

Alkalmazkodni kell az új működéshez és megérteni benne a digitális generációk viselkedési és érzelmi motivációit.

A serdülők gyakran azért nem beszélgetnek szüleikkel az interneten szerzett negatív tapasztalataikról, mert tartanak attól, hogy a szülők félreértik őket, vagy mert félnek, hogy a beszélgetés után kevésbé férhetnek az internethez.

De a TikTokról gyermekével sokat beszélgető szülő jobban meg tudja védeni csemetéjét, önmaga is tapasztalatokat szerez, és képessé válik arra is, hogy megértse az online tér vonzását és hatalmát.

Meg kell értenünk, hogy amikor egy XXI. századi gyerek nem találja a helyét és nem érzi, ki is ő ebben a világban, akkor keresni kezdi a kapcsolódási pontokat másokkal. De ez már nem a szomszéd gyerek lesz, hanem lehet, hogy egy vadidegen, akit nem is ismer.

Mindig azt ajánljuk a serdülőkorú gyerekek szüleinek, próbáljanak olyan emberek lenni, akikkel a tizenévesek szívesen beszélgetnek az internetről, mert a jó kommunikáció növeli annak valószínűségét, hogy probléma, veszély vagy veszélyeztetettség esetén beavatkozhasson, segíthessen.

A XXI. században szülők milliói küzdenek azzal a problémával, hogyan férhetnének hozzá gyerekük online életéhez, ha az nem hajlandó az együttműködésre. Vannak, akik hisznek a kémprogramokban, mások próbálnak arra gondolni: „hátha nincs is semmi probléma”.

Az online tér egy olyan felület, ahol a kamaszoknak online csoportnorma van a nyakában, ami elől sokszor nem menekülhetnek.

Olyan családokban születnek félmeztelen vagy fenékszelfik, ahol ezt elképzelni sem tudnák.

És nem azért történik ez, mert valamit elrontottak a nevelésben, hanem azért, mert esetleg a kamaszkori kockázatkeresés és az online tér nyomása összehozza a – veszélyesnek nem – de trendinek látszó akciót.

Ma már tudjuk: lehet bármilyen őszinte és szerető egy család, a gyerek csak akkor fog beszélni majd arról, mi történt vele az online térben, ha ez a téma legalább heti 2-3 alkalommal előkerül a közös beszélgetésekben. Ellenkező esetben ugyanis azt érzi, a szülei olyan távol vannak ettől az egész tematikától, hogy felesleges belekezdenie.

  1. Rivalizáció és önértékelés

    A kamaszok az online térben felülreprezentált nárcisztikus vonásokat látnak. Ez mindenképp olyan csoportnormát képezhet, melynek eredményeképp a realitásban jól kezelt önértékelés elégtelenné válhat, és a szorongás előléphet mindennapos jelenséggé. Ezt egy kamasz, a maga módján látszólag egy vállrándítással elintézi, csak ez azzal jár együtt, hogy van, aki kétpercenként megoszt valamilyen tartalmat. Ez viszont már egy olyan kompenzáció, mely valójában felelős lesz a lelki homeosztázis fenntartásáért, vagyis azért az egyensúlyért, mely nem teljesen belülről fakad, mert a tartópillér szerepét a közösségi hálózat látja el.

  2. Szülői érzelmek

    Ha valami nem az előzetesen felállított szabályok szerint alakult, először beszéljünk az okairól. Amikor pedig a tinédzser vall, mondjuk el, mit éltünk át, mitől féltünk. A sokat hangoztatott őszinteséget azonban ne büntetéssel szankcionáljuk, mert ezzel csak azt lehet elérni, hogy a gyerek elnémul, és bölcsebbnek látja, ha bagatellizálja a dolgokat vagy egyszerűen semmit nem mesél el.

    A gyászos vagy állandóan aggódó arckifejezés a szülőtől azt az érzelmi üzenetet küldi a gyereknek, hogy nem lehet vele őszintén beszélni. Aki viszont képes arra, hogy higgadt és vicces mondatokkal figurázzon ki egy helyzetet, annak félig nyert ügye van.

  3. Tanácsok

    1. Regisztráljon a TikTokra, hogy megismerje az alkalmazást.
    2. Próbálja ki, mennyi ideig tudja pörgetni a videókat anélkül, hogy telítettségérzése lenne.
    3. Keressen a neten olyan videókat, melyek a zaklatás vagy veszélyesség témát mutatják be, akár fikcióban.
    4. Nézze meg gyerekével együtt a The Social Dilemma című filmet (Netflix, magyar felirattal), és utána beszélgessen róla.
    5. Ha van a gyerekének egy-két olyan barátja, akiket ismer, és a szüleikkel is jóban van, érdemes olyan „csoportbeszélgetéseket” tartani, melyek a közös megértéshez és őszinte véleményekhez vezetnek.
    6. Segítsen gyerekének feltérképezni a valódi baráti körét, kiket szeret és ismer, kiben bízik és kit tart okosnak, jófejnek stb. Van-e velük jó offline kapcsolata, avagy csak online?
    7. Segít a megértésben, ha elfogadjuk, hogy az online térben a „találkoztunk” a rákerestem, a „dumáltunk” a ráírtunk egymásra fogalmat jelenti, vagyis nem feltétlenül utalnak tartalmas kapcsolatra.

Online kihívások a viccestől a cseppet sem viccesig

A rendszeres családi beszélgetések alapja, hogy szülőként megpróbálunk közelebb kerülni a kamaszok online világához. A kihívások való életbeli következményeit is higgadtabban tudjuk megbeszélni, ha vannak közös fogalmaink, és együtt tekintjük át a spektrumot, amely a jótékony, vidám, merész vállalásoktól vezet az értelmetlen, életveszélyes kockázatokig.