Miért vonzóak az online kihívások?
Tari AnnamáriaKlinikai pszichológus, pszichoterapeuta-
- Olvasási idő:
- 11 perc
- Közzétéve:
- 2023. július 25.
A közösségi média érzelmeket megmozgató ereje
Nagyon sok családban érzik már a szülők, hogy valami megváltozott. Átmeneti időszakban élünk, amikor az online élet és az offline tér együttesen van jelen. Az internet sajátos helyzetet teremt a kamaszok életében, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Tökéletesen kiszolgálja az azonnali, instant érzelmi igényeket, tehát szinte rögtön biztosítja azoknak az örömöknek az átélését, melyeket a valóságban nem lehet ennyire gyorsan megélni. Az élményeket a folyamatos dopaminlöket adja, mely a tanuló algoritmusok miatt szinte állandóan elérhető.
Az információs kor kamaszai jóval több információval találkoznak, mint a szüleik annak idején. Ez egyrészt koraéretté teszi őket, másrészt működésbe hozza azt a tudattalan érzelmi védekező mechanizmust, amit súlytalanításnak nevezünk.
Noha valójában sok esetben védtelenebbek a külső hatásokkal szemben, mégis úgy tűnik , hogy könnyedén veszik az életet. Olykor közömbösnek is látszanak a veszélyekkel kapcsolatban, ami a szülők kamaszkora idején nem volt ennyire jellemző. Megemelkedett a destruktív viselkedés mértéke, mert online világuk több agresszív elemet tartalmaz, mint a korábbi korok kamaszainak élete.
Amikor egy 2005 után született Alfa generációs tizenéves azt tapasztalja, hogy az ismerős közegében lazulnak a határok, annak érdekében, hogy megőrizhesse „trendi” státuszát, vagyis az elfogadottság és elismertség pozícióját, akkor hajlamos lesz olyat is megtenni, amit egyébként nem feltétlenül találna vonzónak.
Életkori jellemzője, hogy meg akarja csinálni, amit mások is csinálnak.
Az online tér olyan projektív felületet kínál, amin a tudattalan érzelmek és fantáziák, vágyak és motivációk lecsapódhatnak. Ha nincs felnőtt a közelben, aki ezt az érzelmi folyamatot kontrollálhatná, befékezhetné vagy megmagyarázhatná, értelemszerűen megindul a „láttatás”. Ebből a szempontból tehát valójában lényegtelen, hogy éppen félmeztelen vagy egyéb módon vulgáris, agresszív tartalmakról beszélünk-e.
A fontos inkább az, hogy megértsük,
ebben az érzelmi folyamatban súlytalanná válnak azok a morális gátak, amire a szülők szeretnek úgy gondolni, hogy gyerekükben biztosan megvannak, mert a családban léteznek.
Dopaminlöket? Impulzuselárasztás?
A közösségi média felületén túlreprezentált a nárcisztikus működés, tehát a kamaszok egy agresszív és önérvényesítő világot látnak maguk körül, ahol az előbbrejutás eszköze mások legyőzése. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy ebben a trendben olykor egymást sem kímélik, mindennapjaikhoz szervesen hozzátartozhat a társas agresszió.
Az Alfa generációs gyerekek/fiatalok jóval nagyobb mennyiségű kapcsolatban létezve, jóval nagyobb tömegű információval övezve, jóval nagyobb mértékű érzelmi üzenetet is kapnak, mint múlt századi társaik. Nem gondolhatjuk azt, hogy az internetes létezésük, az online személyiségük érintetlen maradhat egy olyan térben, ahol többnyire védtelenek, vagyis szülői vagy felnőtt támogatás nélkül kóborolnak. Ez viszont azt is jelenti, hogy ennek a megnövekedett érzelmi hatásnak vannak következményei. Kifáradás, irritáltság, ingerlékenység és a folyamatos impulzusigény.
A dopamin (boldogsághormon), az agy érzelmi életért felelős területein felszabadulva elégedettség-, boldogságérzetet vált ki. A közösségi média jellemző vonásai, melyek kiváltják a dopamin aktivitást:
- Azonnali kielégülés igénye: ma már azonnal tudunk kapcsolódni (hiperkonnektivitás jelensége) és ez azonnali érzelmi szükségletkielégítést biztosít.
- Előzetes várakozás: A képalkotó vizsgálatok magasabb aktivációs szintet mutatnak, míg várunk a jutalomra, mint mikor megkapjuk. Például a kommentekre várás jobban lenyűgöz, mint bármilyen konkrét információ.
- Az apró információk: A dopaminrendszert még jobban aktiválja, ha a beérkező információ nem elégít ki teljesen.
- Kiszámíthatatlanság: lélektanilag értelmezve jutalom–büntetés mechanizmus, mely része a megerősítés váltakozó mintázatainak. Mikor valaki ellenőrzi az üzeneteit, beérkezett kommentjeit, nem tudja pontosan, kitől mit fog kapni, és ez a randomizált működés az, ami majd fokozza a dopaminkibocsátást. A megerősítés váltakozása tartja fenn az addiktív kötődést.
Nem igaz, hogy a negatív érzelmekkel jellemezhető, leértékelő, esetenként agresszív tartalmakra a serdülők csak a vállukat rángatják.
Nemhogy nem rángatják a vállukat, hanem – minél közelebbi a csoport, ahonnan a tartalom érkezik – annál komolyabb érzelmi reakciót élnek át, ami hatással van a jövőbeli viselkedésükre is.
Miért vonzóak a TikTok-kihívások?
Amikor riasztó híreket olvasunk arról, hogy milyen életveszélyes kalandokba sodorja a TikTok algoritmusa a gyerekeket, akkor sok esetben életbe léphet egy szülő tudattalan érzelmi védekezése: „az én gyerekem biztosan nem csinálna ilyet, ennél több esze van!” Azt is szívesen gondolhatjuk, hogy aki ilyenben részt vesz, az „olyan gyerek, akinek nyilvánvalóan problémái vannak, és a szüleiről jobb nem is beszélni”.
Ezek olyan tudattalan érzelmi hárítások, melyek törvényszerűen indulnak el, és minél veszélyesebb az olvasott/hallott hír, annál gyorsabban sietnek a szülői Én védelmére.
A XXI. század online terében azonban ez a védekezés – bár érthető – nem elégséges. Ha nem is feltételezi valaki a saját gyerekéről, hogy ilyen kísérletekbe bocsátkozna, jobb erről beszélgetni, megelőző jelleggel.
A TikTok három fő motiváció mentén képes fontossá válni egy gyerek számára, az unalom, a hangulatjavítás és az énkifejezés vágya. Az alkalmazás rövid videóinak végtelen pörgetése lehetővé teszi számukra, hogy elszakadjanak a valóságtól, amivel szembesülniük kellene.
Ami a TikTokhoz vezeti (általában is) a felhasználókat, az a valósággal való elégedetlenség, a negatív hangulat enyhítésének azonnali igénye, és a vágy, hogy az önkifejezést átélhessék.
Regisztrálni az alkalmazásra, ma már „trendi tudás”, nevezetesen a hálózati lét már természetesebb, mint bármi a világon, egy kiskamasznak is.
De ők nem feltétlenül veszik észre a veszélyeket, nincsenek tisztában a következményekkel. Védtelenek, annak ellenére, hogy nagyszájúan képesek megvédeni az álláspontjukat.
Az internet veszélyei és a családi élet normái között nyilván mutatkozik összefüggés. Minél lazább egy családi szerveződés, minél inkább nem hitelesek a szülők – mint a felnőtt társadalom legfontosabb tagjai – a kommunikációjukban, annál inkább válik vonzó felületté az internet, ahol mindent vagy majdnem mindent szabad korlátok és konvenciók nélkül. A szabadságérzés átélése a kamaszkor egyik jellemző vágya, erre minden felnőtt emlékezhet. Azonban a kellő érzelmi muníció hiányában, egy serdülő képtelen arra, hogy a még éretlen önértékelését és a nem létező bölcsességét használja.
A kamaszkor beköszöntét a „rizikós” tevékenységek berobbanása jelzi, és ezek közé tartoznak ma már a virálisan terjedő közösségi oldalak is, különösképpen azok a kihívások, melyek akár életveszéllyel is fenyegetnek.
A kamaszkor kitüntetett fejlődési szakasz, ekkor zajlik az autoritás próbája, problémák esetén viszont megjelenik az autoritáskrízis, ami a lázadás kiélezett formája. Ez megnyilvánulhat agresszív magatartásban, vulgáris kommunikációban, túlzott feltűnéskeresésben, ami egyenes út a kihívások felé. A veszélykereső életszakasz és a kamaszkor érzelmi kuszasága, az identitáskeresés tétovasága sodorhatja őket abba a helyzetbe, ahol a biztonságérzetet és az óvatosságot szögre akasztják, és nem kérik ki egy felnőtt tanácsát, mert önmaguk akarják az élményeiket átélni.
A dopaminlöket utáni vágy olyan erős tud lenni, hogy egy kiskamasz mondatai meghátrálásra késztetik a szülőt, mert sosem érzékelt mélységű indulatot és haragot kap a gyerekétől, amivel nem tud mit kezdeni. Ez a jelenség a közösségi média addiktív (függőséget okozó) jellemzői miatt van, és az indulat eltakarja a szülő szeretetét, mert jelenléte azzal fenyeget, hogy elveszi a készüléket, és akkor az elvonási tünetekkel kell megküzdeni.
A TikTok ereje abban a tanuló algoritmusban van, mely ellen csak akkor lehet küzdeni, ha valaki felismeri. Ennek hiányában
a kiskamasz egymás után láthat olyan videókat, melyek arra csábítják, hogy csináljon végre valami különlegeset.
Az énkifejezésnek egy nagyon gyors és eredményes (nek látszó) lehetősége az „én megmutatás” vagy „láttatás”, szelfikkel, különböző videókkal és sztorikkal. Kamaszkorban a személyiségfejlődés olyan szakaszba ér, ahol az identitás kialakítása zajlik. Az információs kor előtt ez az érzelmi folyamat lassabban és védettebb (kortárs, kisszámú) baráti közegben történt, ahol nem a megmérettetés, hanem az elfogadás volt a fő jellemző. Ma viszont az online tér közege olyan létszámú ismerősi közeget biztosít, ahol a korábban biztonságos módon lefutó érzelmi folyamatok „kitetté” (értsd: nyilvánossá, hozzáférhetővé) válnak. Ezért olyan fontos, hogy az online térben is megszerezze egy kamasz azt a mennyiségű elfogadást, ami szociális helyzetét biztonságosnak mutatja. De ez arra késztet sokakat, hogy olyan dolgot mutassanak vagy tegyenek, ami kiugró, különleges, elismerésre méltó, és amire válaszképp megkapható a kommentekből egyfajta „pozitív önértékelés injekció”. Erre kínál lehetőséget például a TikTok-kihívás is.
VégigolvasomA szülői minta ma egyre fontosabb. Ha egy anya vagy apa valójában okostelefonnal a kezében él, akkor nehezen mondhat hiteles intelmeket arról, hogy miért nem kell napi nyolc órát nyomkodni az érintőképernyőt. Nagyon sok szülő gondolja azt, hogy a saját önigazolása, miszerint „ez a munkámhoz kell”, elégséges lesz. Nem az.
VégigolvasomA regisztrációkor megadott érdeklődési köröket valójában figyelmen kívül hagyva, a videók nézése közben az algoritmus figyeli, hogy milyen tartalomnál időzik a gyerek a legtöbbet, és ezek után már csak olyanokat mutat neki, vagyis sokkal gyorsabban tanulja meg, hogy mivel ragassza oda őt.
VégigolvasomA kutatók által nyúlgödörnek „rabbit hole”-nak elnevezett jelenség az, amikor a fogyasztó beszorul abba a hurokba, ahonnan az alkalmazás már nem ereszti. Mert a felkínált videók beszippantják a nézőt.
VégigolvasomNagyfokú tudatossággal lehet áttanítani az algoritmust.
A szülői minta ma egyre fontosabb. Ha egy anya vagy apa valójában okostelefonnal a kezében él, akkor nehezen mondhat hiteles intelmeket arról, hogy miért nem kell napi nyolc órát nyomkodni az érintőképernyőt. Nagyon sok szülő gondolja azt, hogy a saját önigazolása, miszerint „ez a munkámhoz kell”, elégséges lesz. Nem az.
Különösen azért nem, mert a mai gyerekek már nem a poroszos tekintélytisztelet világában élnek, tehát a szülőt nem védi a múlt századi pozíció, ami azt jelenti, hogy akár egy kiskamasz is érvelni kezdhet „partneri” helyzetből, amire jobb felkészülni, mert a szóhasználat ellenére, a gyerek biológiai életkora és idegrendszeri érettsége csak mérsékelt megértést tesz lehetővé.
A regisztrációkor megadott érdeklődési köröket valójában figyelmen kívül hagyva, a videók nézése közben az algoritmus figyeli, hogy milyen tartalomnál időzik a gyerek a legtöbbet, és ezek után már csak olyanokat mutat neki, vagyis sokkal gyorsabban tanulja meg, hogy mivel ragassza oda őt.
Ez nem feltétlenül az, amit eredetileg a legjobban szeretett volna látni, tehát a tudatos döntést felülírva, átveszi a vezérlést a tartalomszolgáltatás felett. Ez a folyamat képes lefutni akár bő félóra alatt is.
A kutatók által nyúlgödörnek „rabbit hole”-nak elnevezett jelenség az, amikor a fogyasztó beszorul abba a hurokba, ahonnan az alkalmazás már nem ereszti. Mert a felkínált videók beszippantják a nézőt.
Órák telhetnek el, és mivel a tartalmak csak mérsékelten moderáltak, ártalmas, ijesztő, veszélyre buzdító, agresszív képsorok is bekerülhetnek a folyamba. Olyanok, melyek eredetileg nem lettek volna a tini érdeklődésének középpontjában.
Nagyfokú tudatossággal lehet áttanítani az algoritmust.
Ha a felhasználó hosszan más témájú videókat néz, vagyis „következetesen kicselezi” a programot.
