Digitális szülőség: szabályok a gyerekek kütyüzéséhez
Deliága Évagyermekpszichológus-
- Olvasási idő:
- 7 perc
- Közzétéve:
- 2021. április 23.
Szülőként sokszor hallhattuk már, hogy milyen fontos a határok, keretek szabása gyermekeink számára. Nem ehetnek édességet ebéd előtt, időben feküdjenek le, az időjárásnak megfelelő ruhában mehetnek csak ki: hát ez könnyű! Egész jól tesszük a dolgunkat, gondolhatnánk.
Az okoseszközök térhódításával azonban észrevétlenül szűrődik be a családok életébe a képernyő minden formája: televízió, okostelefon, tablet, számítógép, videójáték. Erre vonatkozóan a mostani szülőgenerációnak nincs és nem is lehet mintája, hiszen ezen eszközök térhódítása az utóbbi 5-10-15 évre tehető. A „mi időnkben” még gyerekeknek való tv-műsor sem volt mindennap, most pedig már az egyéves is tudja, hogy a kis ujjával böködve hogyan tudja irányítani az érintőképernyős okoseszközt, amellyel a világháló összes tartalmát elérheti. Hol lehet az egészséges határa annak, hogy ne tartsuk a gyereket a sötét középkorban, de ne is csináljunk belőle képernyőfüggőt 5 éves korára?
Különösen aktuális a kérdés most, hogy a digitális oktatással kötelezően a mindennapok részévé vált az okoseszköz.
Gyermekpszichológusként látom a családi szokásokat, melyek oda vezetnek, hogy kétségbeesett szülők keresnek fel, mert a 4 éves gyerek kezelhetetlenné válik, ha nem engedik meg neki, hogy több mesét nézzen; vagy mert a 10-12 éves gyerekük legszívesebben napi 5-8 órát ülne a számítógépes játék előtt; vagy éppen azért, mert tinédzser fiuk vagy lányuk egész nap az okostelefonon lóg, ki sem lehet könyörögni a kezéből.
Hogy jutnak el ezek a családok ide? Nyilvánvalóan egy folyamatról van szó, amely szinte totyogós kortól kezdődik. Onnan, hogy az egy-másfél éves használhatja rendszeresen a szülők okostelefonját. A 2,5 éves órákig nézhet mesét. A 4 éves önállóan szörfözik a Youtube-on, mesét keresve magának. A 7 éves okostelefont kap karácsonyra. A 8 évesnek saját tv-je van a szobájában, amit órákig nézhet egyedül naponta. A 12 éves felhasználói szokásairól mit sem tudnak a szülők, fogalmuk sincs, mit csinál órákig a számítógépen.
Ők elhanyagoló szülők gyerekei lennének?
Korántsem gondolom ezt! Sokkal inkább arról van szó, hogy a szülőknek nincs mintájuk arra, hogy hogyan is kéne kereteket szabni az okoseszköz-használatnak. Rövid távon gyümölcsöző engedményeket tesznek: hadd nézze a gyerek a tv-t, addig is lefoglalja magát egyedül; hadd játsszon apa telefonján, addig meg lehet nyugodtan ebédelni; hadd kapjon okostelefont, amikor annyira szeretne, és az osztálytársaknak már van. Sok esetben arról van szó, hogy kialakulatlan elképzelések mentén, vagy akár az elveikkel ellentétesen belecsúsznak a szülők a „túl engedékeny digitális szülő” szerepbe, és már csak akkor eszmélnek fel, amikor a káros következmények és a pszichés tünetek jelentkezek a gyereknél.
Tünetek
A tünetek a gyerek személyiségétől, érettségi szintjétől, és az őt ért ingerek típusától és mennyiségétől függően nagyon változatosak lehetnek. Amennyiben az alábbi tünetek valamelyikét az okoseszköz-használattal vagy képernyőnézéssel- összefüggésben saját gyermekénél is tapasztalja, érdemes lehet átgondolnia a képernyőidőre vonatkozó otthoni szabályokat a gyerek harmonikus fejlődése és a nyugodtabb családi légkör érdekében.
A gyerek nem tartja be a szabályokat, mindig többet és többet akar, mérges lesz vagy sértődött, ha nem enged meg neki még több digitáliseszköz-használatot a szülő. Nehéz belátásra bírni, semmi sem elég neki. Ha enged neki, még jobban követelőzik.
Különösen a kisebb, 7 év alatti korosztályra jellemző, különösen akkor, ha nem tisztázott ideig nézhet képernyőt. Amikor a szülő számára váratlanul jelzi, hogy ideje abbahagyni, sok kisgyerek magából kikelve, mérgesen reagál. Csapkodás, rugdosódás, kiabálás, sírás sem ritka ilyenkor.
Az egyik vezető tünetről van szó. A gyerek érdeklődése ellaposodik, korábbi hobbijait elhanyagolja, a világot unalmasnak találja. Semmi sem köti le, nem tud belemerülni egy tevékenységbe, kedvetlen, lehangolt. Hangoztatja, hogy unatkozik, ha nem gépezhet vagy tévézhet.
A passzív időtöltés, mint például a tévénézés, fokozza a gyerek agresszióját. Ennek az áll a hátterében, hogy sokféle érzelmet átél: izgalmat, félelmet, miközben a teste passzív marad. Sok inger éri akár tévénézés, akár számítógépezés közben, ami észrevétlenül fokozza a frusztrációját, amelytől önkéntelenül igyekszik megszabadulni. Ingerlékenyebb, felcsattanósabb lehet, fokozott mozgásigény jelentkezhet nála, viselkedésében szaporodnak a verbális vagy fizikai agresszió jegyei.
Főleg az óvodás korosztálynál figyelhető meg, hogy a túlzott mértékű mesenézés feldolgozása nehezítetté válik. Ez abban is megnyilvánulhat, hogy a gyerek szinte kényszeres módon érdeklődik egy mesehős iránt vagy foglalkozik egy karakterrel. Néhány gyerekre jellemző, hogy a realitás és a fantázia határai elmosódnak számára, és nem csak játékhelyzetben kéri, hogy a valódi neve helyett szólítsák XY-nak (kedvenc mesehős). Ilyenkor a gyerek nehezen kizökkenthető, és egyfolytában azt „játssza”, hogy ő hercegnő vagy éppen szuperhős. Belemerül ebbe a világba, és ellenáll, ha ebből a szülő szeretné kizökkenteni.
Tippek a fent említett tünetek kezeléséhez
A szülőknek a megfelelő keretek kialakításához és a digitális szülőség világában való eligazodáshoz érdemes az Egészségügyi Világszervezet (WHO) okoseszköz-használatra vonatkozó útmutatásait figyelembe venni. Ezeket az alapelveket ötvözve a saját javaslataimmal, gyakorlatias tanácsokat kapnak az új határok meghúzásához, ezzel a gyerek hosszú távú érdekét szolgálva.
VégigolvasomEllenszere a következetes szülői magatartás lehet. Ne adja be a derekát a kérlelésnek! Ha Ön szülőként hajthatatlan marad és betartja az ígéretét, ezt idővel a gyerek is megtanulja és elfogadja.
VégigolvasomÉrdemes előre tisztázni, hogy mennyi képernyőidőt kap a gyerek. Kisebb gyerekek esetében meg lehet mondani, hogy hány darab mesét nézhet meg. Nagyobbaknál percben lehet korlátozni az időtartamot.
VégigolvasomA digitáliseszköz-használat egyfajta passzív, módosult tudatállapotot idéz elő. Sokszor nem a gyerek találja ki, hogy mit kéne csinálnia, hanem készen ömlik rá a sok inger, információ, nincs szükség kreativitásra vagy kezdeményezőkészségre eközben. Az agya hozzászokik az ingerek töméntelen mennyiségéhez, felfokozott izgalmi állapota lesz az új alapszint. Ehhez az állapothoz hozzászokik, és gyakran igényli.
VégigolvasomAz agresszív jelenetet tartalmazó filmek és rajzfilmek, a lövöldözős számítógépes játékok fokozzák leginkább a gyerek való életben mutatott agresszív viselkedését. Javasolt ezért a minőségi szűrés.
VégigolvasomJavaslom a mesei, tehát a valóságtól elrugaszkodott tartalmak teljes szüneteltetését. Három hét alatt lehetőséget kap a gyerek arra, hogy az őt addig ért élményeket elkezdje feldolgozni.
Ellenszere a következetes szülői magatartás lehet. Ne adja be a derekát a kérlelésnek! Ha Ön szülőként hajthatatlan marad és betartja az ígéretét, ezt idővel a gyerek is megtanulja és elfogadja.
Ezzel elejét veheti a végeláthatatlan kérlelésnek: „Csak még egy mesét hadd nézzek még!” Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó! Ez mindkét félre vonatkozik: szülőként akkor lesz tekintélye, ha betartja a szavát, és ugyanezt várja el gyermekétől is. Ezzel máris közelebb kerültek a keretek kialakításához.
Érdemes előre tisztázni, hogy mennyi képernyőidőt kap a gyerek. Kisebb gyerekek esetében meg lehet mondani, hogy hány darab mesét nézhet meg. Nagyobbaknál percben lehet korlátozni az időtartamot.
Ezzel, illetve azzal, ha a képernyőidő lejárta előtt egy vagy két alkalommal figyelmezteti a gyereket, hogy hamarosan vége lesz, akkor időt hagy neki, hogy felkészüljön, ráhangolódjon a tevékenység végére. Kerülje azokat a helyzeteket, amikor például a gyerek elkezdi nézni a mesét a számítógépen vagy a tv-ben, de nem állapodtak meg semmiben. Ilyenkor szinte biztos, hogy a gyerek dührohammal, felcsattanással, elégedetlenkedéssel fog reagálni, amikor egyszer csak – számára váratlanul – vége szakad ennek. Néhány háztartásban az vált be, ha óra jelzi az eszközhasználat végét, így a gyerek frusztrációját nem a szülő okozza, nem rajta tölti ki pillanatnyi feszültségét.
A digitáliseszköz-használat egyfajta passzív, módosult tudatállapotot idéz elő. Sokszor nem a gyerek találja ki, hogy mit kéne csinálnia, hanem készen ömlik rá a sok inger, információ, nincs szükség kreativitásra vagy kezdeményezőkészségre eközben. Az agya hozzászokik az ingerek töméntelen mennyiségéhez, felfokozott izgalmi állapota lesz az új alapszint. Ehhez az állapothoz hozzászokik, és gyakran igényli.
A javaslat az okoseszközök használatának és a képernyőidőnek a drasztikus csökkentése. Ez a „minden unalmas és érdektelen” állapot a függőség előszobája. Ebből ki kell emelni a gyereket, és idővel, néhány nap elteltével magától visszatalál régi kedvelt időtöltéseihez: újra olvasni, legózni, játszani kezd, vagy azt, amit korábban szeretett csinálni.
Az agresszív jelenetet tartalmazó filmek és rajzfilmek, a lövöldözős számítógépes játékok fokozzák leginkább a gyerek való életben mutatott agresszív viselkedését. Javasolt ezért a minőségi szűrés.
Ellenőrizze a szülő, hogy mit néz, mivel játszik a gyerek. Ezután következhet az időbeli korlátozás, hogy a gyermek életében legyen tere az offline hobbiknak, sportolási lehetőségeknek, barátkozásnak is, fenntartva ezzel az egészséges arányokat.
Javaslom a mesei, tehát a valóságtól elrugaszkodott tartalmak teljes szüneteltetését. Három hét alatt lehetőséget kap a gyerek arra, hogy az őt addig ért élményeket elkezdje feldolgozni.
Amikor az ovis a valóságtól elrugaszkodottan viselkedik, például követeli a szülőtől, hogy hercegnőként szólítsa, úgy bánjon vele, akkor jól teszi a szülő, ha jelzi, hogy „most úgy teszünk, MINTHA”, hangsúlyozva a játék és a valóság közti határvonalat. A szülőnek nem kell minden alkalommal elfogadnia a játékba hívást, csak olyankor kell azt játszani, ami a gyerek legkedvesebb időtöltése, ha éppen kedvet érez magában hozzá, és csak addig, amíg szeretné. Idővel a gyerek már-már téveszmésnek ható mániája, hogy ő XY és nem saját maga, nyom nélkül eltűnik.
