Részletesen

A számítógépek (okoseszközök, mobiltelefonok) megőrzik a rajtuk végzett tevékenységünk nyomait, vagyis személyes információt gyűjtenek rólunk. Az internetre kapcsolódva is dokumentálják mit csinálunk, mit olvasunk, nézünk, hallgatunk, kivel és hogyan beszélgetünk. A weboldalak, amelyeken járunk, nemcsak maguk mentik el a nyomainkat, hanem harmadik feleknek is lehetőséget adnak rá, hogy az oldalon elhelyezett sütikkel (cookie) ők is adatokat szerezzenek rólunk.  Ahogy az adattárolás költsége folyamatosan csökken, úgy tolódnak ki a mindannyiunkról rögzíthető adatok mennyiségi korlátai.

A GPS rögzíti a tartózkodási helyünket, a közösségi média a kapcsolatainkat, az alkalmazások a vásárlásainkat, néhány játék akkor is gyűjt rólunk adatokat, amikor nem játszunk velük, a digitális fotóink metaadatai pedig megőrzik mikor és hol fényképeztünk. Mára a kameráink, a médialejátszóink és az autóink is számítógéppé váltak, sőt egyre gyakrabban okos eszközöket hordunk a testünkön is. A rengeteg forrásból összegyűjtött adattömeg olyan óriási, hogy kezelése és elemzése hagyományos eszközökkel lehetetlen, speciális technológiai környezet kell hozzá (big data). 

A felhasználói adatokra épülő működési modellt, amit rendszerszerű megfigyelésnek (surveillence) is neveznek, az interneten jellemző ingyenes, vagy nagyon olcsó szolgáltatásért cserébe fogadjuk el – hallgatólagosan. A kereskedelmi vállalkozások azért gyűjtenek adatot rólunk, hogy az igényeinknek jobban megfelelő, minket „jobban ismerő” szolgáltatásokat nyújthassanak, és azért, hogy pontosabb, személyre szabott hirdetésekkel szólíthassanak meg minket. A netes streaming oldalak kitalálják, milyen film tetszene nekünk, a kereskedelmi szolgáltatások már-már összerakott kosárral várnak ránk. A kormányzatok, állami szervek pedig azért, hogy hatékonyabban léphessenek fel a globális bűnözés (terrorizmus, drogterjesztés) fenyegetéseivel szemben.

Közösségi média az adat körül

A közösségi média az a hely, ahol minden korábbinál többet teszünk nyilvánossá, és így elemezhető adattá életünk történéseiből. De aki távol marad a közösségi médiától, az sem kerülheti el, hogy adatok gyűljenek róla. Akinek nincs Facebook-fiókja, de fellép egy oldalra, amelyen ott a FB-lájkolás lehetősége, arról keletkezik adat a FB számára. Aki nem használja a Google keresőjét, de olyan oldalra lép, amelyhez tartozik Google-analitika, arról keletkezik adat a Google számára. Aki nem használ Gmailt, de a levelezőpartnerei igen, arról szintén. Amikor profiljainkba különböző eszközökről lépünk be, adatfüzéreik összekapcsolódnak. A kereső mindenkinél hamarabb tudhat egy terhességről – gondoljunk a tünetekre való rákeresésre – vagy arról, hogy az ember szakítani tervez vagy épp új munkahelyet keres. A Google és a Facebook már biztosan többet tud rólunk, mint az anyánk.

Attól pedig, hogy egyes adatforrások eleve nem állnak egymással kapcsolatban, abból még nem következik, hogy adatbrókerek azóta nem kapcsolták össze őket. Minél több adatforrás kapcsolódik így egybe, annál pontosabb felhasználói profil rajzolódik ki.

A közösségi média és a digitális szolgáltatások gazdasági rendszere az adatra épül. Ez pedig nemcsak hatékonnyá, hanem sérülékennyé is teszi.

Átláthatóság és önmérséklet

Ez a rendszer olyan mértékben járja át a társadalmaink működését, hogy nincs reális esély a tömeges kijelentkezésre (opt out) – kevesen vágynak digitális remete-életre. Az adataink felhasználását illető érdeklődés azonban érezhetően növekszik. 2018 óta érvényes az Európai Unióban az Általános adatvédelem rendelet (GDPR, General data protection regulation), amely a felhasználók érdekeit védi, például úgy, hogy átláthatóbb tájékoztatásra kötelezi a szolgáltatókat, valamint jogot tart fenn a törléshez és feledtetéshez. Működésével a mindennapokban leginkább akkor találkozunk, amikor a weboldalak engedélyt és beállítási döntéseket kérnek a sütik alkalmazásához. Ezek a beállítási felületek azonban gyakran még úgy vannak megvalósítva, hogy csak a személyes szféra védelmének elhivatott aktivistái boldogulnak velük. 

A „több adat mindig jobb” bizonyossága is megdőlni látszik. Technológiailag élenjáró városok hoztak nemrég rendelkezést például az arcfelismerés (facial recognition) alkalmazásával szemben, vagyis inkább tudatosan nem szeretnék gyakorolni a közterületek kameráin feltűnő arcok tömeges gépi azonosítását. Az Európai Unió is szabályozást tervez ezen a területen.

Egy bő évtizeden át arról is egyetértés uralkodott, hogy a városok fejlődése az okos (vagyis adatok elemzésével hatékonyabbá tett) közösségi megoldásokban rejlik. Ma egyre többen képviselik a nézetet, hogy a városok nem minden fejlesztéséhez kell több szenzor, adatelemzés és általában technológia. Úgy tűnik, az okosvárosok (smart cities) gondolata után mérlegelni kezdik a „butavárosok” koncepcióját is, amelyek inkább sajátos ökológiai adottságaikhoz alkalmazkodnak, és a természetet igyekeznek visszanyerni – régi tapasztalatok alapján.

Van 10 perced?

Mélyedj el a témában szakértőnkkel!

Miről beszélgessünk gyermekünkkel, mire figyeljünk, mielőtt regisztrál a közösségi médiában?

Novák Adrienn, szakmai koordinátor, Bűvösvölgy

Elolvasom