Amikor a gyermekünk legjobb barátja egy chatbot – Hogyan kezeljük az MI általi kihívásokat?
A digitális jelenlét ma már a mindennapi valóságunk része, különösen igaz ez a gyermekeink életében betöltött szerepére. Az életkor előrehaladtával egyre több időt töltenek fiataljaink az online térben, és míg korábban a közösségi média és annak hatásai kerültek középpontba, addig mára a mesterséges intelligencia állítja új kihívások elé nemcsak a gyerekeket, de a szüleiket és a velük foglalkozó szakembereket is. Kiemelt figyelmet érdemes fordítani a mesterséges intelligencia társas kapcsolatok alakításában betöltött szerepére, ugyanis világszerte elterjedt jelenség, hogy a gyerekek barátként tekintenek egyes MI chatbotokra, vagy éppen saját barátot „alkotnak”. Az NMHH 2025-ös kutatási eredményei rámutatnak, hogy a jelenség nemcsak nemzetközi szinten figyelhető meg: a felmérésben szereplő magyar, 13-16 éves korosztályhoz tartozó fiatalok 34 %-a számolt be arról, hogy ismer olyan személyt, aki barátként beszélget egy chatbottal.
Ez az arány elsőre meglepőnek tűnhet, de a ChatGPT és a hozzá hasonló chatbotok ma már nemcsak a házi feladat megírásában és a képek generálásában segítenek a fiataloknak, hanem egyfajta lelki támaszként szolgálnak, sokszor életvezetési tanácsért, érzelmi támogatásért is fordulnak hozzá a gyerekek. A felnőttek számára ez a trend ijesztőnek tűnhet, hiszen felmerülhet a kérdés, hogy mennyire biztonságos, ha gyermek egy algoritmussal beszéli meg a problémáit, mentális nehézségeit, és hogy vajon helyettesítheti-e egy MI chatbot a valódi emberi interakciókat, és a szakembereket?
A kamaszkor egy kihívásokkal teli időszak a fiatalok életében, viharos érzelmi krízisekkel, identitáskereséssel, a szülőkről való leválás nehézségeivel. Ebben az életszakaszban általában a szülőkkel, felnőttekkel való kommunikáció csökken, és a kortársakkal való kapcsolatok kerülnek előtérbe. Ugyanakkor, ezek a kapcsolatok sokszor nem erősek és instabilak, így a fiatal érezheti úgy, hogy kevesen értik meg, és egy chatbotra potenciálisan jó beszélgetőtársként tekinthet, hiszen lényegében mindig elérhető, azonnal válaszol, nem haragszik meg, nem kritizál, miközben azt az érzést kelti, hogy „figyel és megért”.
De mit tud valójában nyújtani az MI?
Bár a veszélyekről sokat hallunk, azt fontos leszögezni, hogy a különféle mesterséges intelligencia programok hasznos önsegítő- és edukációs eszközök lehetnek, ha helyesen használják azokat. Viszont szem előtt kell tartani minden esetben, hogy az MI nem helyettesíthet egy szakembert, például egy pszichológust. Ez egy algoritmus, ami egy kérdésre egyféle választ ad, annak megfelelően, milyen információkat talál az általa használt adatbázisokban. Feladatokat, gyakorlatokat (pl. légzőgyakorlatok helyes kivitelezése szorongás esetén) tud közvetíteni, ami segíthet a mentális jóllét pillanatnyi növelésében, ugyanakkor hosszútávon kevésbé hatékonyak és fenntarthatók ezek a technikák a megfelelő segítő személy bevonása nélkül.
Kockázatok az MI használata mögött
A legnagyobb kockázat abból ered, ha a fiatalok, és sok esetben a felnőttek is emberi tulajdonságokkal ruházzák fel a különböző MI rendszereket. Egy folyékony, intelligensnek tűnő válasz vagy megfogalmazás még nem egyenlő a valódi emberi megértéssel. A mesterséges intelligenciának nincsenek érzései, tehát nem tud együttérezni, és nem gondolkodik az emberi problémákon, csupán statisztikai valószínűségek alapján szavakat ad meg egymás után, ez lesz a válasz a feltett kérdésre. Egy valódi pszichológus ugyanakkor nemcsak a szavakat veszi figyelembe, hiszen ugyanolyan fontosak a nonverbális jelzések, vagy éppen az aktuális hangulati állapot is egy-egy helyzet súlyosságának a felmérésében. Az MI programok a felhasználók kedvében szeretnének járni, ezért gyakran erősítik meg a téves elképzeléseket vagy gondolatokat, míg egy szakember ezeket megfelelően tudja kezelni, nem tovább mélyítve ezzel az esetlegesen fennálló szülő-gyerek, vagy éppen a kortársak között felmerülő konfliktusokat az esetlegesen nem helytálló gondolatok megerősítésével.
Amennyiben egy gyerek az MI-t választja elsődleges szociális csatornájaként, az a valós életbeli szociális készségek fejlődésének nehézségeihez vezethet, hiszen az emberi kapcsolatok működését ezáltal nem tanulja meg, a problémamegoldó- és konfliktuskezelési készségei pedig nem fejlődnek megfelelően. A súlyosabb helyzetek kezelése pedig szintén nem tartozik a mesterséges intelligencia „kompetenciái” közé, ennek hangsúlyozása elengedhetetlen.
Hogyan beszélgessünk a témáról a gyermekünkkel?
A mesterséges intelligencia nem a jövő, hanem a jelenünket alakító technológia. Nagyszerű eszköz lehet, ha megfelelően használjuk, azonban nem képes helyettesíteni az emberi kapcsolatokat, így fontos, hogy figyeljünk a fiatalok mentális egészségére: ne engedjük, hogy gyermekünk a gép mögé meneküljön, hanem kellő nyitottsággal tanítsuk őt a technológia megfelelő és mértékletes használatára, és a társas kapcsolatok kialakítására és fenntartására.
A Mi a helyzet az MI-vel? című kiadvány remek alternatívát jelent és számos ötletet ad arra vonatkozóan, hogyan lehet a gyerekekkel elkezdeni beszélgetni a mesterséges intelligencia témájáról, de összeszedtük a 4 legfontosabb tanácsot ezzel kapcsolatban:
